|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 37 találat | lapozás: 1-30 | 31-37 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Willmann Walter 2015. szeptember 27.Kit, miért, hol követnek és hallgatnak le?Negyedszeri nekifutásra próbálják elfogadtatni Romániában a Nagy Testvérként elhíresült elektronikus hálózati biztonság törvényét. Az Európai Unió által is védett személyiségi jogainkat azonban nem feltétlenül a titkosszolgálatok lehallgatókészülékei veszélyeztetik, hanem a számítógépen és telefonon önként kiszolgáltatott adataink. Románia 2015-ben a világ egyik legjobb internetes infrastruktúrájával rendelkezik, elvileg tehát bárki hozzáférhet bármilyen ingyenes információhoz. Mégis gyakran hallani és olvasni, hogy a titkosszolgálatok „kékszemű” tisztjei lehallgatnak, illetve nyomon követhetik a világhálón kifejtett tevékenységünket. Azt már kevesebben tudják, hogy technikailag a lehallgatás és a digitális nyomon követés alig kerül pénzbe, de az információk feldolgozása, rendszerezése, összevetése már óriási beruházást és nagy szakértelmet igényel. Ezért nem valószínű, hogy a „szervek” nyomós érvek nélkül bárkire is sok pénzt pazarolnának. Az információk csomagban érnek sokat, egy ilyen naprakész csomag pedig sokba kerül. Egy elkárhozott törvény Nem véletlen, hogy a titkosszolgálatok zavartalan munkájához biztos törvényi háttér kell. A Nagy Testvérként elhíresült törvénytervezet – amely többek között az internet- és telefonszolgáltatókat kötelezné az adatforgalom féléves információinak tárolására – sokakban kiverte a biztosítékot. Ezzel magyarázható, hogy három éve tart a vita a törvény életbe lépése körül, amely eddig háromszor bukott el. Az először 2012-ben a 82-es törvényként elfogadott jogszabály előírta, hogy csak személyes adatok regisztrációja után lehessen mobiltelefon-feltöltőkártyát vásárolni. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) vezetői, George Maior, illetve Laura Codruþa Kövesi által is támogatott jogszabályt az Alkotmánybíróság azért találta alkotmányellenesnek, mert a törvény előírásai nem precízek és nem nyújtanak garanciát arra, hogy a személyi adatokat biztonságosan lehet megvédeni. A honatyákat az alkotmánybírósági elutasítás nem tántorította el eredeti szándékuktól, így azt pár hónapos pihentetés után, változatlan formában megszavazták. Döntő törvényhozói fórumként 2014 decemberében végül a szenátus egyhangúan fogadta el az elektronikus hálózati biztonság törvényét, és az Klaus Johannis államfő elé került aláírás végett. A Nemzeti Liberális Párt a szavazás után mégis meggondolta magát, és fellebbezett az Alkotmánybíróságnál, amely 2015. január 21-én újra elkaszálta a törvényt. Ezt követően került sor a SRI elnökének, George Maiornak az emlékezetes kirohanására, amelyben nyilvánosan követelte a felelősök megnevezését „Románia állambiztonságának veszélyeztetése” miatt. Augustin Zegrean, az Alkotmánybíróság elnöke a sajtónak elpanaszolta, hogy a SRI nyomást gyakorol a taláros testületre. A cirkusz azzal ült el, hogy lemondott George Maior. A román Alkotmánybíróság döntése az európai uniós direktívákkal is összhangban volt, amelyek 2014. április 8-án azt mondták ki, hogy az adatok megőrzéséről szóló irányelv különösen súlyos beavatkozást jelent a magánélet területeire, ezért az állambiztonsági beavatkozás csak a szigorúan szükséges mértékre korlátozódhat. A romániai próbálkozások azonban ezzel nem álltak le: 2015 nyarán újabb megegyezés született az államfő és a pártok között. Ennek értelmében az elnöki hivatal által benyújtott új törvénytervezetet a szenátus jogi bizottsága elfogadta, és idén ősszel ismét megpróbálják megszavaztatni a törvényhozás plénumaiban. Ez lesz a negyedik nekifutás. Kitől véd meg az Európai Unió? Az embernek megtelik a szeme könnyel, ha a személyes adatok védelméről szóló uniós törvénykezést olvassa. Idézünk pár passzust: „Mindenki jogosult a személyes adatainak védelmére. Az uniós jog értelmében személyes adatok kizárólag legálisan, szigorú feltételek mellett és törvényes célra gyűjthetők. A személyes adatokat gyűjtő és kezelő személyek vagy szervezetek kötelesek azokat megvédeni a visszaéléstől, és tiszteletben kell tartaniuk az adattulajdonosok uniós jogszabály által garantált bizonyos jogait. A vállalkozások, az állami hatóságok és egyének naponta hatalmas mennyiségű személyes adatot továbbítanak az EU belső határain át. A különböző országokban egymásnak ellentmondó adatvédelmi szabályok zavarnák a nemzetközi adatcserét. Ezért közös uniós szabályokat állítottunk fel annak biztosítása érdekében, hogy az Ön személyes adatai az unión belül mindenhol magas szintű védelemben részesüljenek. Önnek jogában áll panaszt tenni, és jogorvoslatot kérni, ha adataival az EU-n belül bárhol visszaélnének.” A helyzet groteszksége akkor érvényesül, ha az ember utána olvas, hogy mi minden derült ki az elmúlt években a személyes adatokkal való visszaélésekről és a tömeges lehallgatásokról. Köztudott, hogy szövetséges államok tonnaszámra gyűjtik egymás adatait a polgárokról, kormányzati körökből, politikusokról, mindenről, ami elképzelhető. Idén tavasszal robbant a világsajtóban, hogy az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a Német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) közreműködésével az Európai Bizottság, Franciaország és Ausztria ellen kémkedett. Kiderült, hogy a BND tájékoztatta ugyan az őt felügyelő kancellári hivatalt arról, hogy az NSA a közös érdekeknek nem megfelelő tevékenységet végez, de részletes vizsgálat csak azután indult, hogy 2013 júniusában kirobbant a Snowden-ügy. Mindeközben az Európai Bizottság (EB) szóvivője 2015. június 15-én sajtóközleményben adta hírül, hogy „az Igazságügyi Tanácsban ülésező miniszterek általános megközelítést fogadtak el a bizottsági adatvédelmi rendeletjavaslattal kapcsolatosan. A modern, harmonizált adatvédelmi szabályok elősegítik, hogy Európa jobban igazodjon a digitális korszakhoz, és előrelépést jelentenek az EU digitális egységes piacának megvalósításához.” Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos szerint a polgárok és a vállalkozások megérdemlik a modern adatvédelmi szabályokat, amelyek lépést tartanak a legújabb technológiai változásokkal. A magas szintű adatvédelmi normák megerősítik a fogyasztók digitális szolgáltatásokba vetett bizalmát, a vállalkozásoknak pedig előnyt jelent, hogy a 28 országban egyetlen egységes szabályrendszer érvényesül majd. Az EB által kidolgozott új szabályozás szerint a magánszemélyek csak a saját nemzeti adatvédelmi hatóságukkal kerülnek majd kapcsolatba. Google és a Facebook: mindent tud rólunk A megnyugtató politikusszólamok ellenére, aki számítógépet és internetet használ, jó, ha elővigyázatos. Hogy miért? Hadd emlékeztessünk arra, hogy a manhattani ikertornyok 2011. szeptemberi leomlása után az amerikai szövetségi kormány egy pályázaton ötmillió dollárt kínált fel egy olyan szoftverért, amivel elvileg korlátlan mennyiségű adathalmazból képes keresni és szűrni. Nem volt kérdéses, hogy az amerikaiak – polgáraik személyiségi jogait, szabadságát félrerúgva – mindenkit le akarnak hallgatni. Az is kiderült, nem a lehallgatással van itt a gond, hanem a releváns információk kiszűrésével egy hatalmas adattengerből. Valamikor ebben az időszakban hívhatták meg egy visszautasíthatatlan kávéra a Google és még néhány más, adatkereséssel és osztályozással foglalkozó számítástechnikai óriáscég vezéreit, hogy tisztességtelen ajánlatot tegyenek nekik. Ez nyilván nem bizonyítható, de a fejlemények láttán nagy a valószínűsége a forgatókönyvnek. A Google és a többi óriás, mint a Microsoft és a Facebook nem engedhetik meg maguknak, hogy nyilvánosan adatcsomagokat kínáljanak felhasználóik szokásairól, kívánságairól, vásárlóerejéről, koráról, hiszen az ilyen üzletek kitudódnak. Egyetlen hely van, akikkel ők nyugodtan üzletelhetnek, ahonnan nem szivároghat ki információ, ez pedig az illetékes nemzetbiztonsági hivatal. Ha valaki figyel bennünket, az nem feltétlenül az NSA, a hackerek vagy a saját titkosszolgáink, hanem azok a cégek, amelyektől szoftvert töltöttünk le, vagy vásároltunk: a kíváncsi szemek az adware-ek vagy spyware-ek. Sőt, nem is rejtőzködnek! Willman Walter erdelyinaplo.ro Erdély.ma 2015. október 1.Bukaresti hatalomváltás a börtönök árnyékábanErőteljes jelei látszanak annak, hogy Bukarestben hatalomváltást készítenek elő: sajtópletykák szerint a kártyákat már leosztották, csupán a részleteket kell még kidolgozni. A legintenzívebb jeladás Sorin Oprescu főpolgármester letartóztatása volt, ami csak a kívülálló amatőrök számára meglepetés. Köztudott: a román elnöki palotába vezető úton a főváros polgármesteri székének a megszerzése az első stáció. A bukaresti politikai maffia planetáriumában az egykori szekuritátés tábornok fia, Sorin látszott a megingathatatlan állócsillagnak. Pedig aki valamennyire is jártas a fővárosi közigazgatás zegzugos berkeiben, tudhatta, hogy lopnak. Sorin Oprescunak a civilben matematikus kihívója, Nicuşor Dan nagy nyilvánosság előtt elmondta: a főpolgármester mandátumai idején elköltött hétmilliárd eurónyi összegből az egyiptomiak kibővítették a Szuezi-csatornát, miközben Bukarestben alig látszik valami változás. Oprescu letartóztatásakor a főváros az éves költségvetésének megegyező összeggel, mintegy 900 millió euróval tartozott a Bukarestet fűtéssel és meleg vízzel ellátó távfűtési vállalatnak, a RADET-nek. Az elfolyt eurómilliárdok ellenére a fővárosban állandósult a közlekedési káosz: csúcsforgalomban lehetetlen megpróbáltatás a város egyik végéből a másikba gépkocsival eljutni. A közpénz pazarlását csúcsra járatták. Az Adrian Videanu főpolgármestersége idején elkezdett Nemzeti Arénának csak a tervei 16 millió euróba kerültek, majd Oprescu idején kezdték kamionnal beletolni a pénzt. Az 55 ezer férőhelyes létesítményt rekord nagyságú összegért, 234 millió euróért sikerült befejezni. A mérhetetlenül drága beruházás mégsem lett minőségi stadion: a tetőteret 8 Celsius foknál alacsonyabb hőmérsékleten nem lehet mozgatni, a pálya szintjén megoldatlan a szellőzés, ennek következtében az elmúlt három évben a gyepszőnyeget hatszor kellett cserélni, minden alkalommal 100 ezer eurós költségből. Bukaresti oknyomozó újságírók szerint gyakorlatilag minden önkormányzati megrendelésből megkapta a maga kenőpénz-százalékát a Sorin Oprescu által vezetett bűnszövetkezet. Évek óta sokan tudtak ezekről az üzelmekről, mégis most lett valamiért sürgős a főpolgármester lekapcsolása. A bukaresti választók körében továbbra is 65 százalékos támogatottságnak örvendő városvezetőt egyes újságírói vélemények szerint most hirtelen nem közismert korrupciós ügyletei miatt távolították el, hanem a főpolgármesteri szék kell éppen a felállni kész, új hatalomnak. A romániai korrupcióellenes harc „spontán” időzítései már csak azért is megkérdőjelezhetőek, mert Sorin Oprescu nevéhez az első hangzatos botrányok 2008-ban kötődtek: Nicuşor Dan szerint a bukaresti orvosi egyetemen fehéren-feketén kiderült, hogy professzori kinevezéséhez Oprescu egy meghamisított dossziét nyújtott be, amire akkor a vádhatóság nem kapta fel a fejét. A későbbi városvezető egy illegálisan megszerzett doktori fokozattal kapott hosszú éveken át 15 százalékkal több fizetést, ami persze aprópénznek számított a befolyt csúszópénzek mellett. „Ezek a korrupt, középszerű vezetők Elena Ceauşescu-szindrómában szenvednek: a doktori címek megszerzésével hamis képet alakítanak ki magukról, amivel felborítják a román társadalom értékrendjét” – fogalmaz Nicuşor Dan matematikus. Érdekes módon a különböző bűnügyekbe belekeveredő román politikai elit tagjai rendszerint doktorátushamisítással kezdték. Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes – aki saját anyanyelvén, románul is helytelenül beszél – nemcsak saját doktori disszertációjáról nem tud megnyugtatóan beszámolni, hanem hasonló „szakértelemmel” ügyeli fel mások doktorátusát is. Pletykák szerint már nem elégedne meg a titkosszolgálati főnöki poszttal, hanem államelnök akar lenni. A kormányfőhelyettesnek a sajtó által nyilvánosságra hozott „briliáns” mondásai közül elég egyet kiemelnünk: „A legnagyobb veszélyt az jelenti, ha a polgárok biztonságban vannak”. A politikai karrierjét szintén doktori plagizálással kezdő Victor Ponta kormányfőről a román sajtó beszámolója szerint bukaresti jogászkörökben az a hír járja, hogy alapfokon 3 év letöltendő börtönbüntetést sóz rá a bíróság, amit másodfokon 2 év felfüggesztettre változtatnának. S ha már jól értesült bennfentesek megkérdőjelezik a román korrupcióellenes harc spontaneitását, arra a sajtópletykára is érdemes figyelni, hogy Victor Ponta első bírósági tárgyalása az ajándék a frissen kinevezett bukaresti amerikai nagykövet számára. És még egy biztos jel a hatalomváltásra: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szeptember 23-án azt közölte, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség valószínűleg megszavazza a jobbközép ellenzék bizalmatlansági indítványát, amelyet Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök kormánya ellen terjesztettek be. A Szociáldemokrata Párt és koalíciós partnerei hiába állnak ki Ponta mellett, mert úgy tűnik, hogy a kulisszák mögött már az új hatalom alapköveit fektetik le. Willman Walter Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. február 11.Magyari Lajosra emlékeztekSzonda Szabolcs könyvtárigazgató személyes hangú, rövid felvezetőjével indult Magyari Lajos gyűjteményes verskötetének bemutatója kedd este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Az igazgató egyik meghatározó diákkori élményéről mesélt – melyet a nyolcvanas évek végén, Magyari Lajos A föld igézete című kötetének bemutatóján élt át –, majd átadta a szót azoknak, akik barátként, kollégaként ismerték és ennek megfelelően méltatták a tavaly elhunyt költőt, újságírót, a Háromszék volt főszerkesztőjét, az egykor magát baloldalinak valló politikust. Czegő Zoltán költő-író-újságíró lírai hangvételű emlékezésében elmondta, Magyari Lajos életének hetvenhárom éve alatt állandó frontállapotot élt meg, akkor is, ha ebben volt egy-egy megnyugtató időszak. Mint mondta, a költő három társadalmi rendben és az ezeket követő háromféle rendetlenségben vállalta mindazt, amire elhivatott, amivel megbízatott, és bár költészete földrajzilag szűk körű, tenyerén tartja a magyar nemzet minden fiát szerte a földgolyóbison. Czegő szerint a szülőföld szeretete Magyari valamennyi versében föllelhető, ő volt a népi költészet egyik utolsó jelentős képviselője, akinek minden gondolatmenetében oszlopos erővel jelenik meg a megmaradás kérdése, de nem börtönfalakban és rácsokban, hanem a szabadság imádatában és óhajában. „Boldog lehet az a költő, akire egy nép emlékezik, akit egy nép tart magáénak” – zárta méltatását Czegő Zoltán. Willmann Walter újságíró-szerkesztő elmondta, akkor került közelebbi kapcsolatba Magyarival, amikor a hetvenes években kollégák lettek a Megyei Tükörnél, ahol Tompa Ernő azt mondta neki, ha valamit nem tud, kérdezze meg Lajostól. Willmann szerint hihetetlen tudása volt Magyari Lajosnak, aki a kilencvenes évek elején egy baráti beszélgetés során pontosan megjósolta, hogy mi fog történni Romániában a következő öt évben. Mint mondta, bár élete végéig tollal írt, öröm volt együtt dolgozni vele a Székely Hírmondónál is, mert hihetetlen logikával építette fel a szövegeit, amelyek mögött fegyelmezett, pontos, kitűnő megfigyelő- és íráskészséggel rendelkező embert ismerhetett meg az olvasó. B. Kovács András író-újságíró arról mesélt, hogy Magyari Lajost őstehetségnek tartotta, mert élőszóban is nyomdakészen fejezte ki magát, a vezércikkeit pedig úgy írta, hogy tíz percig sétált a folyosón, aztán leült, és negyedóra alatt elkészült a szöveggel. Szerinte páratlan értékű publicisztikai teljesítmény volt a Magyarié a romániai magyar újságírásban, nem véletlen, hogy vezércikkei – belső felépítésük, képdús nyelvezetük és a szerző rendkívüli fogalmazási készsége miatt – a tananyag részét képezték a kolozsvári egyetem újságírói tanszékén. B. Kovács elmondta, eljön az idő, amikor újra politizálni fognak a költők, és újra értékként tekintenek a lesajnált transzilvanista írókra, akik életművei közül a Magyari Lajosé az egyik legkimagaslóbb. Az est végén Czegő Zoltán, a kötet szerkesztője elmondta: eddig még kiadatlan versek is vannak benne, és bár a költő kézirataiban nincsenek évszámok, már megegyezett a kiadóval, hogy az utánnyomásnál a már kiadott költemények első megjelenésének dátuma is bekerül majd. Nagy B. Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 17.Őrült beszédA nagy gondolkodóknak kevés követőjük akad, de az együgyűségükben is meggyőzőek, igen sokan cinkosokra lelnek. A magasztos eszmék sosem voltak annyira népszerűek, mint a sovén, kirekesztő, gyűlöletetkeltő diskurzusok. Állításunk igazolására elég, ha a történelem néhány negatív példáját vesszük alapul. Sajnos, nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy rábukkanjunk a félőrült, demagóg gondolatok szószólóira. Első pillantásra és meghallgatásra úgy tűnhet, hogy amit mondanak, az „őrült beszéd, de van benne rendszer”. Ha a dolgok mélyére nézünk, semmiféle rendszert nem találunk, ha csak azt nem, hogy a demagóg beszédjeikben ezek az emberek mindig következetesek. Kolozsvár volt polgármestere – aki a legsötétebb időket hozta egy viszonylag civilizált városra – ismét felbukkant. Nem is akárhogyan. Amilyen ostobaságokat nyilatkozott nemrégiben, azzal legjobb korábbi formáján is túltett. Kezdve azzal, hogy Eminescu a relativitáselmélet igazi megalkotója és az analfabéta Einstein ellopta a román költő világraszóló teóriáját, folytatva azzal, hogy a Saul fia című magyar film egy világkonspiráció eredményeként kapott Oscar-díjat, egészen addig, hogy a románok trikolórja dák eredetű, minden elképzelhető és elképzelhetetlen őrültséget összehordott. Aki még kételkedett abban, hogy valami baj van vele, annak ábrándjai most dugába dőltek. A volt városvezetőt – az is megérne egy szociológiai kutatást, hogyan lett háromszor megválasztva, és kik által – a józanabb románok is bohócnak könyvelik el, néhai harcostársával, C. V. Tudorral együtt. De, mint minden bolondnak, neki is bőven akadnak követői. És talán nem is száz, hanem a jelek szerint sokkal több. A román ultranacionalistáknak nincs okuk aggodalomra: itt van az utánpótlás, a 21. század első számú dákja, Bogdan Diaconu. Aki erényt kovácsolt abból, hogy minden lehető és lehetetlen okkal nekimegy az erdélyi magyar közösségnek. Unalmas lenne róla írni, ha nem lenne veszélyes a maga látszólagos együgyűségében. Amit Funar mondogat, az a vicclapok első oldalára kívánkozik, amit viszont Diaconu, az a Diszkriminációellenes Tanács asztalára. Előbbi esete a szakemberekre tartozik, utóbbit a társadalomnak kellene kivetnie magából. Mert ameddig lesznek követői, addig „normális”, hogy Kolozsvár bejáratánál nincs magyar nyelvű helységnévtábla, az orvos majdnem kidobja a magyarul megszólaló beteget, a Székely Szabadság Napjának szervezőit megbírságolják, állami kitüntetéseket vonnak vissza, és így tovább. Ám minden jel arra mutat, hogy a kivetés egyhamar nem fog megtörténni. Willman Walter. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. március 17.Széttépni a társadalmi szerződéseketA román társadalom néhány éve ébredezik és eljutott arra a gondolatra, hogy szét kell tépnie azt az íratlan társadalmi szerződést, melynek értelmében a többséget valamiféle adózó igásállatnak tekintik, akiket néhány kiválasztottnak kell féken és félelemben tartania. A közpénzt elköltő „elit” között ott találjuk a politikusokat, az egyenruhásokat, a csuhásokat vagy éppen az igazságszolgáltatás legmagasabb tisztségviselőit, akik úgy gondolják, hogy mindannyian a törvény fölött lebegnek. Nem új keletű történet ez Romániában, így működik ez már néhány évszázada. Ezt legjobban Pimen, Szucsáva ortodox érseke fogalmazta meg tömören 2002-ben, amikor a bíróság előtt egy restituciós tárgyalás keretében azt mondta, őt nem érdekli, hogy ki milyen jogállamiságot játszadozik. Ő igényt tart arra a 166 ezer hektárnyi erdőre, amit egyháza állítólag III. István (Ştefan cel Mare) idejében szerzett 1503-ban. Nem vicc: az érsek ügyvédje bizonyítékul felolvasta a középkori román vajda kancelláriája által kiállított okmányt, kiemelve, hogy az írás egy átkot is tartalmaz, miszerint az Isten megveri azokat, akik ezt az adományt megkérdőjelezik. A történet jól mutatja a román ortodox egyház vezetőinek a mentalitását, hogy nekik semmit nem kell bizonyítani, ők alanyi jogon állnak a törvények fölött. De nemcsak ők, hanem a romániai politikai elit is ugyanezt gondolja magáról. Az emlegetett társadalmi szerződést a többségi román társadalom akkor tépte szét, amikor végre elkezdett működni a mára elhíresült korrupcióellenes ügyészség, a DNA. Ma már nevetségesnek tűnik, hogy kik bábáskodtak elődje, a PNA létrehozásánál: Adrian Năstase volt miniszterelnök, Viorel Hrebenciuc, Dan Ioan Popescu és Miron Mitrea. Az újdonsült intézménnyel történő kapcsolattartást a Baksis Miki néven elhíresült Şerban Mihăilescu biztosította, aki a kormányfőtitkárság vezetőjeként igyekezett figyelemmel követni az új intézmény mozgását. Cozmin Guşă, a PSD 32 éves főtitkára még úgy emlékezett a ma rettegett intézmény megalakítására, mint egy karneválra: elvtársak, mindent meg kell tennünk, hogy integrálódjunk az Európai Unióba, vagyis játsszuk el azt, hogy itt jogállam van! Persze, hogy mímelték a jogállamot, hiszen öt évvel korábban Adrian Năstase, Dan Ioan Popescu és Miron Mitrea, a PDSR akkori vezetői testületileg kivonultak a főügyészség elé tiltakozni Gabriel Bivolaru megvádolása ellen, aki csekély 50 millió lej közpénzt lopott el. De ekkor már késő volt, a korrupciót vadászó intézmény önjáró lett, és maga alá temette az őt létrehozó politikusokat is, akik változatlanul úgy gondolják, hogy ha bizonyos szintre eljutottál, nem kell elszámolnod senkinek, az ellopott közpénzekhez pedig az adófizetőknek semmi közük. Az elúszott költségvetési pénzek pedig számtalan lyukat, hiányt hagynak maguk mögött. Olyan sokat, hogy nehéz felsorolni azokat a teljesség igényével. Európai kuriózum, hogy adólejeinkből ma már senkinek nem jár ingyenes fogászati kezelés. De nem csak fogaink fogynak rohamosan, hanem hasonló ütemben fogyatkozik, roskadozik a teljes egészségügyi ellátás külföldre távozó orvosainkkal és egészségügyi középkádereinkkel egyaránt. A módszeresen szétvert oktatás szintén egy jelenség e sorban, amelyik a hiányzó költségvetési pénzek miatt került padlóra. Vagy mondhatjuk annak a 3–4 millió hatvan év feletti, a létminimum határán tengődő földművesnek a sorsát is, akik számára a kormány új szerepkört, az adófizetői státust találta ki. Az adófizető szeme láttára megy tönkre az egészségügy, az oktatás és a falu egyaránt. Való igaz: aki dolgozni akar, az még Romániában is talál munkát, ehhez azonban leggyakrabban költözni kell, ami a magyarság felmorzsolódását gyorsítja, és múló emlékké teszi ittlétünket. Falvaink rohamos pusztulása ma már egyértelmű jelenség, a szegénységből és kilátástalanságból menekülő magyarjaink azonban városon éppen úgy járnak, mint az évtizedekkel korábban oda betelepített moldvaiak és havasalföldiek: a közösségéből kiszakított embernek nincs hová hazamennie. Ez lenne az a néhány érv, amiért nekünk, magyaroknak is szét kell tépnünk minden korábbi társadalmi szerződést, és el kell felejtenünk a hallgatólagos megállapodásokat. Kérjünk új ajánlatot a készülődő magyar érdekképviselettől. Persze, ha van nekik ilyen. Willman Walter. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. március 24.Régiós viták újratöltveA román szakértői kormány vezetője, Dacian Cioloş idén januárban Temesváron nyilatkozott arról, hogy kormánya napirendre tűzné a régiósítást, de sietett leszögezni, hogy erről „politikai” döntés kell. Összeállításunkban a román régiós viták eddigi 150 évét mutatjuk be. Az írásból kiderül: Romániában soha nem működött igazi önkormányzati rendszer. Nagyon is gyakorlati okok miatt mindig támogattam a régiósítási terveket. A kormány újraindíthatja a vitákat – és ha igény lesz rá, valószínűleg meg is teszi –, de meg kell értenünk, hogy bizonyos döntéseket a politikumnak kell meghoznia. Egy szakértői kormány nem vállalhatja ezeket magára. A nép által megválasztott politikusoknak kell dönteniük: a pragmatikus, gyakorlati részein túl a regionalizáció elsősorban politikai döntés. Túlságosan fontos ahhoz, hogy csak rövidtávú politikai célok elérésére használja valaki – szögezte le Dacian Cioloş temesvári sajtóértekezletén. Február végén a kormányfővisszatért a régiósításra. Elmondta, újra kellene gondolni a helyi adók és illetékek rendszerét – példaként a tulajdonadót hozta fel –, és beszélt a jelenlegi megyék alacsony hatékonyságáról. Megoldási lehetőségként felvetette nyolc régió létrehozásának a lehetőségét és a megyei tanácsok felszámolását. A jelenlegi területi-közigazgatási rendszernek a miniszterelnök szerint három nagy baja van: különösen faluhelyen, de regionális szinten is erős a fragmentáció; emiatt súlyos hiányosságokkal küzdenek a fejlesztési programok. A helyi közigazgatási egységek pénzhiányban szenvednek, soknak nincs jövedelme, így csak a leosztásokra, a transzferjövedelemre támaszkodhatnak. A kormányfőtörvénnyel szüntetné meg azokat a közigazgatási entitásokat, amelyekhez kevesebb, mint 3–5 ezer lakos tartozik. Mint fogalmaz, ezek az egységek szegények, működési költségeik nagyok és alacsony szintű szolgáltatásokat nyújtanak. „A megyei tanácsok rendszerint csak területi feladataikra és érdekeikre összpontosítanak: túl kicsik ahhoz, hogy ösztönözni tudják a gazdasági fejlődést. A regionális fejlesztési tanácsok sem képesek teljesíteni azokat a feladatokat, amire létrehozták őket, az erőforrásokat és a munkát sok elszigetelt projektre fecséreljük el, amelyek hatása csekély. Ez történik az úthálózattal, a víz- és a csatornarendszerekkel, de néha az iskolákkal is” – összegezte a bajok főforrásait a miniszterelnök. Cioloş szerint, ha minden marad a régiben, 2020 után még nagyobb lesz az ország leszakadása, mert a kétezerhúszas évek elejétől az európai uniós pénzeket versenyben lehet majd elnyerni, ehhez pedig felkészült és kompetens, valamint versenyképes helyi adminisztráció kell. Egy kis történelem A romániai régiósítási tervek idén matuzsálemi korba lépnek, ugyanis 154 éve zajlik a vita arról, hogy kemény, központosított vagy a decentralizációra épülő, a történelmi tájegységeknek megfelelő, erős államigazgatás felel-e meg Romániának. E tárgyban rengeteg írás, cikk, tanulmány íródott több nyelven is, de mivel közülük sok politikai „meghajtó motorral” született, érdekesebb elolvasni Bajtalan Hunornak az Erdélyi Társadalom című társadalomtudományi szakfolyóiratban megjelent rövid összefoglaló tanulmányát, amelyik érzelemmentesen leltározza fel a történteket (www.erdelyitarsadalom.ro). A fejedelmi vérből származó Barbu Catargiu – felmenői közt volt Constantin Brâncoveanu és Barbu Vãcãrescu – Párizsban tanult többek közt jogot, filozófiát és gazdaságtant, amikor szokatlan feladattal találta szembe magát: egyeztetni kellene a frissiben létrejött állam – Románia két különböző összetevőjének, Moldvának és Havasalföldnek a – területi-közigazgatási rendszerét. A jeles román szakember felszámolta volna Moldva vidékekre (þinut) épülő rendszerét, hogy kiterjessze a havasalföldi megyerendszert. Elképzelése szerint széles jogkörökkel felruházott, négy történelmi tájegységre épülő régiót kellett volna létrehozni. Javaslata a politikai-hatalmi elit kemény ellenállásába ütközött, hiszen úgy vélték, hogy bizonyos régiók gyors megerősödése veszélybe sodorhatja a fiatal román állam integritását. Barbu Catargiu részletesen kidolgozott javaslata ellenére az 1864. április 2-án elfogadott törvény a havasalföldi megyerendszert terjesztette ki Románia akkori területére. Ez Trianon után is érvényben maradt 1925. június 14-ig, de bizonyos előírásai a mai romániai közigazgatást is meghatározzák. Barbu Catargiut pár hónapos kormányfői munka után agyonlőtték. Az első világháborút követő területszerzés komoly kihívások elé állította az új Romániát, hiszen Besszarábiával, Bukovinával és Erdéllyel nemcsak területeket kapott, hanem egy módosított vidékrendszert (þinuturi), osztrák körzeti (bezirk) rendszert és a magyar vármegyerendszert. Ismét győzött az erős régióktól való félelem: 1925-ben vezették be az adminisztratív egyesítési törvényt: Romániának 71 megyéje és 429 járása lett. A tarthatatlan helyzet miatt 1929-re ismét fellángolt a központosítás-régiósítás vita. A liberálisok erősen központosított, centralizált államot akartak, a konzervatívok viszont régiókra tagolták volna az országot. A vitából a Maniu-vezette konzervatív Nemzeti Parasztpárt került ki győztesen: az 1929. augusztus 3-án megszavazott új közigazgatási törvénnyel a történelmi régiók mentén hét minisztériumi igazgatóságot hoztak létre, de működésüket a bukaresti hatalomnak rendelték alá. A felemás megoldás nem volt jobb az addigi megyerendszernél: 1938-ben eltörölték a megyék jogi személyiségét és tíz új tartományt jelöltek ki anélkül, hogy figyelembe vették volna a történelmi tájegységeket. A kommunizmus hozta el a gyökeres átalakulást: az 1950-ben elfogadott úgynevezett „rajonálási” területrendezési törvény felszámolta az évszázados román megyerendszert és szovjet mintára 28 tartományt hozott létre, ezek 200 járásba (rajonba) tagolódtak. 1952-ben 18-ra csökkentették a tartományok számát, 1956-ban 16-ra, de mindez semmit sem változtatott a központi hatalom és a helyi közösségek viszonyán, a Maros–Magyar Autonóm Tartományban sem lehetett önrendelkezés. 1965-ös hatalomra kerülésével Nicolae Ceauşescu hadat üzent az addigi közigazgatási rendszernek: az 1968-ra kidolgozott új területi-közigazgatási reform keretében 39 megye született. Ezt a megyerendszert toldották meg 1981-ben még két megyével. 1989 utáni esélyek E rövid történelmi visszapillantóból is jól látszik, hogy másfél évszázad alatt Romániában mindig a centralizáció hívei győztek, valós önkormányzati modell nem alakulhatott ki. Veress Emőd, a Romániai Magyar Jogtudományi Közlönyben megjelent írásában feleleveníti, hogy a prefektus intézményének romániai bevezetése az 1800-ban létrehozott francia napóleoni mintára alapozott, de az 1989-es rendszerváltás után merítettek a két világháború közötti romániai modellből és hagyományokból is. A rendszer lényege, hogy a prefektus a kormány képviselője, ő vezeti a minisztériumok és a többi központi szerv területi-közigazgatási egységekbe decentralizált közszolgálatait. A prefektus a közigazgatási bíróságon támadhatja meg a megyei és a helyi tanácsok vagy polgármesterek döntéseit, amennyiben ezeket törvényellenesnek véli. A megtámadott aktus jog szerint felfüggesztettnek tekintendő. A román alkotmány 122. szakasza tisztán kimondja, miért nem működhet az önkormányzati rendszer: „Romániában az önkormányzatok államigazgatási felügyeletét a prefektus végzi.” Az átöröklött megyerendszerről és a prefektusi túlkapásokról már a kilencvenes évek elején kiderült, hogy nem beszélhetünk a szó nyugati értelmében vett önkormányzatokról. Ez újra elindította a regionalizációs vitát, amelyet most már az uniós csatlakozás is motivált. Az EU-hoz való közeledés felvetette a statisztikai célú területi egységek (röviden: NUTS) nómenklatúráját, amely nyugat-európai mintára lehetővé teszi az összehangolt regionális statisztikák elkészítését. A NUTS-osztályozás a tagállamok gazdasági területét osztja fel. A regionális statisztikák összehasonlíthatósága megköveteli, hogy a földrajzi régiók a népesség tekintetében összehasonlítható méretűek legyenek. Egy-egy közigazgatási egység NUTS-szintbe történő besorolását a népesség-küszöbértékek alapján határozzák meg: a NUTS1 szint 3–7 milliós, a NUTS2 800 ezer–3 milliós, a NUTS3 150–800 ezres lakost feltételez. Lesepert magyar elképzelések 1989 után elsőként az Adrian Năstase által vezetett kormány hozakodott elő a regionalizálással, de 2011-ig jegelték a tervet, amikor Traian Bãsescu és az Emil Boc vezette kormány ismét elővette. Megvalósítására – a parlamenti többség birtokában – az igazi esélyes a Szociálliberális Unió (USL) volt, de a körülötte kialakult viták miatt a kezdeményezés 2013 végén elhalt. Michel Barnier uniós biztos 2002-es romániai látogatásán fogalmazódott meg az az európai uniós elvárás, hogy Romániát európai mintára kellene fejlesztési régiókra felosztani. A román és magyar értelmiségiekből álló Provincia-csoport által közzétett memorandum – amelyben a romániai politikai régiók nyilvános megvitatását javasolták – váratlanul heves ellenreakciót váltott ki a román politika és sajtó képviselőiben, az Adrian Năstase-vezette román kormány a régiósítást levette napirendről. Az RMDSZ 2007 októberében mutatta be a fejlesztési régiók új felosztására vonatkozó javaslatát. Tervezetében Székelyföld hagyományos történelmi régióként külön egységet alkot az ország többi gazdasági régiója mellett. A szövetség által elkészített hatástanulmány 16 fejlesztési régiót ajánlott, azonban a román politikai elit érdemben nem foglalkozott vele. Az Erdélyi Magyar Néppárt régióterve szerint Erdélynek 6 régiója lenne: a Bihar, Szatmár és Szilágy megye területeiből álló Partiumi régió, Kolozsvár központtal az észak-erdélyi régió, Marosvásárhely központtal a Székelyföld régió és Nagyszeben központtal a Szászföldet magába foglaló dél-erdélyi régió. Temesvár lenne a Bánsági régió fővárosa, amely Arad megyét is igazgatná, Brassó pedig a Barcaság régióközpontjaként van feltüntetve. Liviu Dragnea kormányfőhelyettes 2013 februárjában jelentette be, hogy a kabinet év végéig szándékszik létrehozni az új régiókat. A bukaresti rádiónak így fogalmazott: „nem biztos, hogy nyolc régió lesz, csak az, hogy székely régió biztosan nem lesz”. 2013 novemberében a Ponta-kabinet felelősségvállalással elfogadta a decentralizációs törvényt, 2014 januárjában az alkotmánybíróság egészében alkotmányellenesnek minősítette. A törvényt megtámadó Demokrata Liberális Párt (PDL) egyik kifogása az volt, hogy a jogszabály megkérdőjelezi a román állam egységes jellegét. Úgy tűnik, a kör ismét bezárult. Willman Walter. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. augusztus 11.Veszélyes adásszünetA Trianon utáni száz év mérlege igencsak rövid lesz az erdélyi magyarság történetében, s még rövidebb az 1989 utáni, ha netán valaki összefoglalná néhány józan sorban. Józan ez esetben azt jelentené, hogy a történetről lehámozzuk a politikai maszlagot, leválasztjuk róla, és arra szorítkozunk, mit akart a magyarság, és mi lett abból az akaratból. Ugyanis a professzionális politika – e kifejezéssel művelői manapság egyrészt fényezik önmagukat, másrészt megpróbálnak betolakodni a tisztességes, hagyományos szakmák közé –, nos, ez a politika arra való, ha idézhetünk egy ingerült kortárs filozófust, hogy „működtesse a vízműveket, meg ellopja a vízművek jövedelmét”. Senki az égvilágon nem várhatja el a politikától, hogy gondolkodjon helyettünk, vagy hihető vitákat folytasson. Ami azokból a hatalmi bugyrokból kikerül, az a cirkusz része, konfetti. De mindezt félretéve itt mAradunk a pőre magyarsággal, amelyik nem beszél a jelenéről, és nem tervezi a jövőjét. Nem folytat vitát a közügyekről, saját közösségi problémáiról, félelmeiről, szorongásairól vagy örömeiről. Szigorúan véve, ha csak a médiaszerepléseket leltároznánk fel, nem beszélhetünk magyar nemzeti közösségről, mert nem elég, ha a társadalomtudósok felleltározzák és definiálják azt, valami bizonyítékokat is illene odacsatolni. Persze, a félelmek, a bizonytalanságok kivetítései is lehetnének azok, hiszen kimutathatók, kezdve a latens, örököltekkel, amit egy ma már mesebeli királyságból hoztunk, és gonosz labancokként emlegetjük őket, folytatva a „bocskorosokkal”, akik véletlenül majd száz éve többségben rendezik a dolgainkat, a „táposokkal”, akiknek az útlevelét immár egyre nagyobb arányban birtokoljuk. Ráadásul itt van még a székelyek félelme-gyanakvása mindennel kapcsolatban, amit idegennek tartanak. Ez az idegen-lista pedig vékony papírra nyomtatva is megtöltene jó nagy hozományos ládát. Nem működünk közösségként itt, pedig eszköz – ha egyéb nem, hálózati – lenne már elég, csak mintha elfelejtettük volna, hogy a másik magyar itt létezik, és közös a sorsunk. Ez a legnagyobb problémánk ma, ami mellett például az RMDSZ–MPP mandátumelosztás csak a sokadik bolhacirkusz, nem oszt és nem szoroz. Willmann Walter Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-30 | 31-37
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
